fbpx

Ismét változnak a fogyasztóvédelmi szabályok

Ma már az adásvételi szerződések túlnyomó többsége interneten keresztül bonyolódik. Ez a tendencia a koronavírus járvány következtében még inkább felerősödött. Többek között emiatt is a fogyasztóvédelemre vonatkozó szabályok átalakítása, megújítása vált szükségessé. Ennek eleget téve 2022. január 1-jén lép életbe a fogyasztóvédelemre vonatkozó korábbi szabályokat módosító kormányrendelet.

Milyen esetben kell majd alkalmazni az új fogyasztóvédelmi szabályokat?

A rendeletet a hatálybalépését követően megkötött, fogyasztó és vállalkozás közöti szerződésekre kell majd alkalmazni, feltéve, ha azok tárgya áruk adásvétele, vagy digitális tartalom szolgáltatás. A rendelet tehát minden ingó áru adásvételére vonatkozni fog.

Melyek a legfőbb változások?

Újdonság, hogy kibővül a Polgári Törvénykönyvben meghatározott hat hónapos hibás teljesítési vélelem. A jövőben az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell majd, hogy az árut érintő, a teljesítés időpontjától számított egy éven belül felismert hiba már az áru teljesítésének időpontjában is fennállt.

Változnak a kellékszavatossági igényekre vonatkozó szabályok is. 2022. januárjától a fogyasztó akkor is jogosult lesz az arányos árleszállításra, vagy az adásvételi szerződés megszüntetésére, ha

  • a vállalkozás nem tett eleget a kijavítási vagy kicserélési kötelezettségének, vagy ha eleget tett ugyan, de nem vállalta a kicserélt áru visszavételét saját költségére.
  • az áruval kapcsolatban ismételt hiba merült fel.
  • a teljesítés során olyan súlyú hiba következett be, amely ezt indokolttá teszi.

Továbbra is a fogyasztó kötelezettsége, hogy az árut a kijavítás vagy kicserélés érdekében a vállalkozáshoz eljuttassa, az áru visszavételét azonban a vállalkozásnak a saját költségére kell biztosítania. Ugyanez a helyzet abban az esetben is, ha a fogyasztó úgy dönt, hogy az adásvételi szerződést megszünteti. A visszaküldés költségét ezesetben is a vállalkozás köteles viselni amellett, hogy a vételárat is vissza kell térítenie a fogyasztónak.

E szabályok abban az esetben is fennállnak, ha az adott áru nem tartozik a kötelező jótállásról szóló rendelet hatálya alá (így többek között a ruhák, könyvek adásvételére is).

Szintén újdonság, hogy a jótállási nyilatkozatot a jövőben tartós adathordozón kell a fogyasztó rendelkezésére bocsátani, mégpedig a teljesítés időpontjában. A jótállási nyilatkozatnak magyar nyelvűnek, egyértelműnek, jól érthetőnek kell lennie. Ügyeljünk arra, hogy amennyiben a jótállási nyilatkozatban foglaltak kedvezőtlenebbek, mint ugyanazon áru vonatkozásában a kapcsolódó reklámokban meghirdetett feltételek, a reklámokban foglaltak lesznek az irányadóak.

Kibővülnek a szerződésszerű teljesítés feltételei is. Eszerint a szolgáltatásnak a teljesítés időpontjában

  • meg kell felelnie a fogyasztó elvárásainak
  • meg kell felelnie a szerződésben foglalt leírásnak, minőségnek és mennyiségnek
  • rendelkeznie kell a szerződésben meghatározott valamennyi tartozékkal, használati útmutatóval.

Amennyiben segítségre szorul folyamatainak kialakításában, átnézésében, forduljon hozzánk bizalommal az iroda@tomosvarilaw.hu e-mail címen vagy foglaljon időpontot honlapunkon keresztül!