fbpx

Kollégáink

Dr. Tömösvári Andrea

„Hiszek abban, hogy a jognak segítenie kell, nem pedig akadályoznia!”

Dr. Tömösvári Andrea a Dr. Tömösvári Ügyvédi Iroda alapító ügyvédje.

Jogi tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végezte 2003-ban, majd a Budapesti Corvinus Egyetem jogász-közgazdász posztgraduális képzésén szerzett jogász-közgazdász képesítést. A szakvizsgát megelőző ügyvédi irodai gyakorlat után évekig vállalati oldalon, a menedzsment munkáját támogató pozícióban dolgozott, melynek köszönhetően lehetősége nyílt azok belső működését is átlátni és megérteni.

Az itt szerzett tapasztalat is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ma ügyvédként a „teljes képet” lássa, vállalati ügyfeleit pedig az éppen felmerülő problémáik megoldásán túl hosszútávú üzleti céljaik elérésében is hatékonyan támogatni tudja.

Munkája során a cégek jogi megfelelőségének biztosítása, ezen belül a társasági jog és munkajog áll a legközelebb a szívéhez. Vallja, hogy egy cég működésére a maga komplexitásával együtt kell tekinteni, azaz együtt kell kezelni a munkajogi, a HR-t érintő és a társasági jogi kérdéseket is.

Célja, hogy ügyvédi tevékenysége során a jogot prevenciós eszközként használva tanácsaival ügyfeleinek időt, pénzt és számos kellemetlenséget spóroljon meg. Hisz emellett a kommunikáció erejében is, mellyel véleménye szerint számos jogi probléma megoldhatóvá válik.

Bácskai Nóra

Bácskai Nóra adatvédelmi szakértő és projekt menedzser, több multinacionális cégnél és hazai KKV-nál vezetett adatvédelmi HR és informatikai projekteket. Az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében szerzett adatbiztonsági és adatvédelmi szakember képesítést, valamint elsőkézből sajátította el a GDPR rendelkezéseit Maastrichtban, az Európai Unió, Európai Közügyi Intézetének (Europen Institute of Public Affairs -EIPA) adatvédelmi képzésén.

Irodánk alapelvével összhangban vallja, hogy a tudatos gondolkodással, prevencióval, egy cég számtalan kellemetlenségtől óvhatja meg magát. Fontosnak tartja, hogy a GDPR-ra nem csupán a vállalatokra rótt plusz kötelezettségként kell tekinteni. Sokkal inkább egy lehetőségnek kell tekinteni, mely teret biztosít nem csak az adatkezelési folyamatok átláthatóvá tételére, egyszerűsítésére, hanem más belső, sokszor feleslegesen túl adminisztrált eljárások modernizálására, ami legtöbb esetben költség hatékonysághoz vezethet. Hisz abban, hogy az adatvédelmi kérdéseket holisztikusan kell szemlélni és olyan megoldásokat kell találni az ügyfelekkel együttműködve, melyek nem korlátozódnak pusztán a Rendelet „betűire”, hanem innovatív választ is nyújtanak.

Dr. Horpácsi Zsanett

Együttműködő ügyvéd

Dr. Kovács Réka Eszter

Együttműködő ügyvéd

Tímár Flóra

Gyakornok

Molnár Betarix

Irodavezető

Kapcsolatfelvétel, Időpontkérés